A legrövidebb éjszaka

Alkonyt követi ében este,

Szikrázik a csillagok teste.

Mind csak nekem ragyog ma éjjel,

Vágyom utánad forró kéjjel.

Tudom megpillantalak végre,

Mikor telihold jön az égre.

Szívem feltámad, csak érted él,

Mit neked mond, bárcsak értenéd!

Nézz rám, ne várakoztass tovább!

Ne hagyd, hogy elemésszen a vágy!

Ölelsz gyémánt takaró alatt,

Az idő nagyon gyorsan halad.

Csókokkal borítom be tested,

Éhes ajkam ajkadért remeg.

Szomjazom, éhezem...akarlak!

Kérlek, most adj nekem hatalmat!

Vágyad tüzét ragyogni látom,

Most teljesül a legszebb álmom!

Tiéd leszek egyszer, végre én!

Mámoros Szent- Iván éjjelén!

                            Senki földjén

Menekülnöm kell messze innen!

Nincs jelen, múlt, jövőben kell hinnem!

Nagyra nőtt közöttünk a távolság,

Szakadék szélén kell a bátorság!

Egyensúlyozok penge élén,

Ajánlva fel életemet tétként.

Ha sikerül, túlélem talán,

Nevem ott lesz a vesztesek falán!

Kiscsónakommal vízre szállok,

Útitársaim vágyak, s álmok.

Mert itt hagyni őket nem bírom,

Velem vannak, látják minden kínom.

Ma vihar előtti csend honol,

De holnap már vérszomjasan morog.

Feni fogát, küld rám szélvihart,

Kiscsónakom bátran küzd, még kitart.

Fekete hullámok élednek,

Jeges kézzel támadnak véremnek.

Akarat- akaratnak feszül,

Első csatánk háborúvá hevül.

Közelednek ezüst villámok,

Gyere! Vedd el, mi enyém! - kiáltok.

Hisz nincs már semmim, szegény vagyok!

Már csak szerelmem csillaga ragyog!

Kitépi, elragadja kincsem,

Az életnek értelme már nincsen!

Hirtelen minden meghal bennem!

Senki földjére érkezett lelkem!

                                  Az ősz ezer arca

Hosszú vándor útra indul a nyár,

Nyomában az ősz bakancsa kopog már.

Szivárvány ezer színében pompázik a táj,

Madarak vidám serege délre száll.

Búsan, borongósan indul a reggel,

Kabátba burkolóznak az emberek, mire a Nap felkel.

Halvány fényével pillant a világra,

S a szél apró ökörnyálat repít a fákra.

Hegyvidék lankáin lágyan suhan a szellő,

Színes forgatagával életre kél az erdő.

Falevelek zizegve hullanak a magasból,

Ki nem elég erős, a szél akaratának behódol.

Az ősz tényleg az elmúlás jele?

Mert szomorú és hideg, nem lehet valaminek kezdete?

Esőcseppek kopognak az ablakomon,

S én a szürke világra csodálkozom.

A kis tó felett tejfehér köd lebeg,

A nádas ringatózva az égre mered.

Karcsú testükkel, kecsesen táncot járnak,

Így bókolnak az érkező indiánnyárnak.

Új erőre ébred a Nap, vidáman mosolyog,

A köd szedi lábát, gyorsan elgomolyog.

Te pedig menj, részesülj e csodába,

Lépj a szabadba, nevess az ősz ezer arcába!

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Grafit Érzelem - © 2008 - 2024 - hanymea.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat